|  Mostar  |  Történelem  |  Közlekedés  |  Földrajz és éghajlat  |  Látnivalók  |  Gasztronómia  |  Szórakozás  |  Galéria  |  Térkép  |

 

 

 
 
 
Látnivalók

Stari Most, az Óhíd: Az eredetileg 1556-ban épült Stari Most-ot először „Megkövült Holdnak” nevezték el köszönhetően elegáns szépségének. Kilenc évbe telt a megépítése a halvány helyi „tenelija” kőből, ami a nap helyzetétől és erejétől függően változtatja színét. A nemrég újra épített hidat ugyanolyan módszerrel építették, mint elődjét, ezért is egyezik meg vele majdnem tökéletesen. Az Óhíd 427 évig állt, mielőtt 1993 novemberében lebombázták. Olyan fontos jelképe volt ez a városnak, hogy az újból épített hídnak teljesen megegyezőnek kellett lennie a régivel, valamint építésekor semmilyen modern kori építészeti technikát sem alkalmaztak. A legjobb idő a híd megcsodálására a minden év júliusában megrendezett „hídugró bajnokság”, amikor is az ország minden területéről összegyűlnek a fiatalok, hogy a 21 méter magas hídról a mélybe vessék magukat.

 


"Hídugrás" a Stari Mostról (Foto: lassi.kurkijarvi by flickr.com) 

 

Karadjozbeg mecset: Mostar legfontosabb mecsete 1557-ben épült, de a minaret és más részei súlyosan rongálódtak a háború során. Ma már teljesen felújítva nyitva áll a látogatók előtt. A minaret „megmászása” is megengedett, ha van hozzá kedvünk és energiánk. A mecset mögött van a régi muszlim sírkert (a városban a legrégebbi) gyönyörű szürke színű sírkövekkel a fűben. A mecset minden nap reggel kilenc órától délután hat óráig várja látogatóit.

 


 Karadjozbeg mecset (Foto: paalaa by flickr.com)

Koski Mehmed pasa mecsete: A Kujundžiluk keleti oldalán haladva megcsodálhatjuk az 1618-ban épült Koski Mehmed pasa mecsetét, minaretéből impozáns rálátással a Stari Mostra. A mecseten belül, tömérdek csillár és a színes ablaküvegeken beszűrődő természetes fény által megvilágított gyönyörű belső építészeti formákat csodálhatunk meg.

 


 Koski Mehmed pasa mecsete belülről (Foto: goianobe by flickr.com)

 

Hercegovina Múzeum: A Hercegovina Múzeum a volt jugoszláv kormány vezetőjének háza volt, aki 1978-ban titokzatos körülmények között életét vesztette. Ma már egy kis múzeum, inkább magának a városnak szentelve, mint a volt államfőnek. Itt megtekinthetünk egy megközelítőleg tíz perces filmet, az 1990 előtti „hídugró” bajnokságokról, valamint a híd konkrét lerombolásáról. A domb alján, a múzeum alatt található egy sírkert tele sírkövekkel, mindegyiken ugyanazzal a halálozási dátummal.

 


 Hercegovina Múzeum (Foto: m.skrok by flickr.com) 


 
 
 
impresszum | jogi nyilatkozat | kapcsolat                                                                                        Mostar